1139 Budapest, Rozsnyay u. 20.
144 lakás, 3 épület
Műszaki átadás: 2013. feb. 28.
Birtokbaadás: 2013 július
Május 15-én hivatalosan is megnyílt a Nanette Harmony helyi értékesítési irodája, így az érdeklődők immár az építkezésen is tudnak tájékozódni. Irodánk nyitvatartási ideje megegyezik a többi Nanette-irodáéval (hétfő-csütörtök 9-17.30, péntek 9-15), de mivel munkatársunk más hazainknál is dolgozik javasoljuk az előzetes időpont-egyeztetést.
Amikor nekiállunk egy új ház megépítésének, a legnagyobb fejtörést mindig a névadás okozza - nehéz olyan nevet találni, amely nem csak hogy mentes a közhelyektől, a túlzásoktól, de visszaad valamit az épület jellegzetességeiből, hangulatából is. Itt azonban könnyű dolgunk volt, ugyanis amikor először megnéztük az akkor még üres telket, végigsétáltunk a környező békés, kertvárosias utcákon, a patakparti sétányon, rögtön megéreztük azt az összhangot, harmóniát, amely a XIII. kerületnek erre a részére annyira jellemző és szinte adta magát a név: Harmony.
A ház tervezése során is végig arra koncentráltunk, hogy olyan épületek, olyan lakások szülessenek, amelyekben jó élni, ahol jól fogják magukat érezni azok a párok, családok, akik igénylik a nyugodt, zöld környezetet, de nem akarnak kiköltözni a belvárosból, mert ugyanolyan fontos számukra, hogy 25 perc alatt akár tömegközlekedéssel is a város közepén lehessenek - reméljük, honlapunkat átnézve sikerül megtalálniuk álmaik otthonát.